Az ösztöndíjat kiegészítendő, sok diák vállal munkát az egyetemi évei alatt. Órarend szempontjából szerencsés, ha valamilyen szabadúszó munkakört tud végezni, így az időbeosztása is rugalmas lehet. Ebben az esetben viszont néha jól jön, ha van egy coworking iroda, ahova be lehet járni dolgozni, pláne, ha az ráadásul ingyen van.

A Campus Warsaw pedig épp egy ilyen hely. Mindössze annyi a dolgunk, hogy kitöltjük a jelentkezési űrlapot, majd megjelenünk a Campusban és elkérjük a bejutáshoz szükséges badge-et, és máris mehet a munka.

Persze csak ha van szabad hely, mivel az ingyenes iroda igen nagy népszerűségnek örvend, a jó helyekért érdemes korán érkezni, ami a lengyeleknél szerencsére olyan reggel 9 órát jelent.

Maga az iroda egyébként rendkívül kényelmes, startup szemlélet szerint megvannak a babzsák fotelek az asztalok és székek mellett. A kávézóban egyszerűbb ételekkel és italokkal várnak, nem is túlságosan magas árakkal.

Sok rendezvény, meetup is szerveződik a campuson, így kapcsolatépítésre, tanulásra sem a legrosszabb helyszín.

Mivel a jobb coworking helyeket a legtöbb esetben kemény pénzekért adják, ez egy erős érv lehet Varsó és Lengyelország mellett. Varsó mellett még London, Madrid, São Paulo, Seoul, Tel Aviv és Tokyo-ban található ilyen Campus.

Kategória: Lengyelország

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.