Mint minden nemzetnek, természetesen a lengyeleknek is megvannak a maguk furcsaságai. Persze ez elég szubjektív, mindenki mást tart érdekesnek. Mindenesetre számomra is akadtak dolgok, amik elsőre megleptek. Következzen hát az 5 legfurább lengyel szokás:

Reggeli délben, ebéd délután

Ezzel a jelenséggel elsőre akkor szembesültem, mikor hiába kerestem az egyetemi órarendemben a dél körül esedékes ebédszünetet…Helyette 3 órától 4 óráig volt egy hosszabb szünet étkezési céllal. Ezt én nagyon szuboptimálisnak találtam és nem fért a fejembe, hogyan bírják ki délután 3-ig egy rendes melegétkezés nélkül. A válasz a „Śniadania” (ebéd előtti étkezés) szóban keresendő. Lengyel barátainknál ugyanis kétszer szokás reggelizni: állítólag esznek egy keveset reggel otthon munkába/iskolába menet, később pedig ismét reggeliznek egyet olyan dél környékén, egy omlett, toast szendvics stb. formájában. A rendes meleg ebédet többnyire délután, a munkából/iskolából hazaérve otthon fogyasztják el családi körben. Bevallom, nem volt kellemes hosszabb szünet híján egész nap szendvicsekkel kihúzni az iskolai napokat, ráadásul a kajarendelős oldalakon szereplő legtöbb hely is csak kora délután nyit. Ugyanakkor megvan ennek a szokásnak is az előnye: későn kelőknek remek opció, hogy az éttermekben, hotelekben akár délig-délután 1-ig is lehet reggelizni. Pro tipp: Egész napos program esetén célszerű 11-dél környékén bereggelizni ebéd helyett (a reggeli menü sokkal olcsóbb) és utána vacsoráig kitart a lendület 🙂

Angol reggeli ebédre

Éjjel nappali alkohol shopok

Akárcsak Budapesten a Nemzeti Dohányboltok, Varsóban is vannak hasonló alkoholra és dohánytermékekre szakosodott egységek. Nem is akármennyi. Ha egy tipikus utcaképet nézünk, valószínűleg messziről feltűnik minimum egy, legtöbbször led fényekkel jól megvilágított 0-24 alkoholbolt. Sokáig nem értettem minek van rá szükség, hiszen a sima élelmiszerboltokban is probléma nélkül meg lehet vásárolni ezeket a termékeket. A kulcs az árban keresendő. Ezekben az egységekben ugyanis olcsóbban lehet alkoholos italhoz jutni. Ezt a lengyelek általában ki is használják és bevett szokás buli előtt az itt megvásárolt vodkával alapozni 🙂

Éjjel nappali alkoholbolt

Szószt esznek a pizzához

A lengyel pizza nem igazán lett a kedvencem, ugyanis a legtöbb helyen meglehetősen vastag tésztával készül és köze nincs a jó nápolyi pizzához, ami nálam az abszolút favorit. Valószínűleg a vastag tésztát ellensúlyozandó a pizza mellé szokás valamilyen szószt is felkínálni (mézes-mustáros, paradicsomos, fokhagymás tejfölös stb.) és jobb híján ebbe mártogatva lehet fogyasztani az amúgy nem túl optimális vastagságú pizzaszéleket. Not great, not terrible. Egyébként azért Varsóban is találni normális olasz pizzát, nekem a kedvenc helyem a Viaduct pizzéria. Kicsit messze van a belvárostól, de lehet tőlük rendelni is!

Pizza fokhagymás tejfölös szósszal

Kontakt grillen sütött kebab és hotdog tészta

Egy hotdog és kebab azt gondolnánk mindenhol ugyanolyan. A lengyelek viszont ebbe is tudtak vinni egy kis furfangot. Ott kezdődik, hogy nem pitát használnak a kebabhoz, hanem tortillát, így a lengyel kebab olyan, mint nálunk a döner. Emellett a hotdog kiflit (főleg benzinkutakon), valamint a kebabhoz használt tortillát legtöbbször kontakt grillen kicsit megsütik, így amellett, hogy gusztusosan „csíkos” lesz a tészta, még finom ropogóssá is válik. Egyértelműen pluszpont ezért a technológiáért!

Közvetlenség

Feltűnt még, hogy a lengyel emberek a magyaroknál valamivel közvetlenebbek. Nem ritka, hogy leszólítanak az utcán, tömegközlekedésen, boltban, vagy vendéglátó egységben, és mosolygósan kérdeznek dolgokat, vagy kezdeményeznek beszélgetést. Sajnos ezeket legtöbbször nyelvismeret hiányában nem igazán értettem és jobb híján a „przepraszam, nie rozumiem po polsku” (elnézést, nem beszélek lengyelül) mondattal próbáltam kibújni a feladat alól. 😀 Valami gond lehet ezzel a varázsmondattal, mert nem szoktak megfutamodni és általában még nagyobb hévvel próbálják többszöri nekifutásra is elmondani, amit szeretnének, természetesen továbbra is csak és kizárólag lengyelül. Jó esetben egy vidám hangulatú activity session végére talán rájövünk mit szeretnének, rosszabb esetben marad a kínos mosolygás 😀

Kategóriák: Lengyelország

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük