Lengyelország kicsit más. Itt nem csupán turista voltam pár napra, hanem egy egész fél évet e csodás ország fővárosában élhettem.

Na de hogyan is jött ez a döntés és hogyan sikerült kivitelezni a tervet…Tudni kell rólam, hogy jó pár éve egyetemista vagyok. Elvégeztem egy felsőfokú szakképzést, majd jött a BSc, azt követte az Msc, jelenleg pedig PhD képzésben veszek részt, remélve, hogy 1-2 év és Dr. kerül majd a nevem elé 🙂 Ezzel párhuzamosan persze teltek-múltak az évek is, nem vagyok már 20 éves…Persze meg vannak ennek is az előnyei, anyagilag stabilabb lábakon állok, emellett jobban tisztában vagyok önmagammal és a képességeimel. Mostanra mások lettek a prioritások: a heti szintű kollégiumi bulik és nyári fesztiválok helyét lassan átveszik a tartalmasabb programok, utazások, túrázások. Egyre jobban vágyok a megszokott hétköznapokból való kiszakadásra, más országok, kultúrák megismerésére és a természetben töltött aktív pihenésre.

Aki egyetemre jár vagy járt, valószínűleg hallot már az Erasmus+ ösztöndíjról, sőt fogadni mernék akad is egy erasmusos ismerőse. Én is mindig ámulattal hallgattam a külföldről visszatérő szaktársaim beszámolóit, de őszintén szólva egész sokáig nem szerepelt a bakancslistámon. Az egyetem miatti más városba költözések, és úgy általában az új környezet, barátok, egyetemi kötelezettségek elég impulzust szolgáltattak, emelett pedig anyagilag sem álltam olyan fényesen, hogy külföldi tanulmányokba kezdjek.

Az elmúlt pár évben viszont átértékelődött a dolog. Ebben biztosan közre játszottak a fentebb említett felnőtté válási faktorok, valamint az, hogy újabban több barátom is más országban próbál szerencsét. Lényeg, hogy egyre inkább elkezdett motoszkálni a fejemben a gondolat: most vagy soha, vágjunk bele, irány külföld, amire remek lehetőség egy külföldi részképzés, amíg még egyetemista vagyok. Innentől pedig elindultak az események, sikeresen elnyertem az Erasmus+, majd a Tempus Közalapítvány Campus Mundi ösztöndíját és februárban már költöztem is Varsóba. 🙂 A blogom lengyel szekciója e fél év élményeit, örömeit, bánatait tartalmazza.

Kategóriák: Lengyelország

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük