Bécs sokszínű, multinacionális város, mely nyitott a letelepedni szándékozó más nemzetek előtt, ugyanakkor a legális itt tartózkodáshoz meglehetősen nagy mértékű bürokrácia társul. EU-s állampolgárként két dokumentumot szükséges mindenképpen, adott időb belül elintézni, melyek elmulasztása vagy a határidők nem tartása büntetést von maga után.

Az első és legfontosabb, hogy a kiköltözésünket követő 3. munkanapon belül el kell végezni a lakcímbejelentést (Meldezettel). Ehhez egy formanyomtatványt kell kitölteni (https://www.help.gv.at/Portal.Node/hlpd/public/resources/documents/meldezettel.pdf), melyet a főbérlőnek is alá kell írni. Ezt követően a kitöltött nyomtatvánnyal el kell látogatni valamelyik kerületi okmányirodában. Mivel néhány népesebb kerületben (pl. 10. és 20. kerület) hosszú, több órás sorokra is számítani lehet, célszerű olyan kerületbe menni, ahol éppen kevesebben vannak. A lakcímbejelentés viszonylag egyszerű, pénzbe sem kerül. Az egyes okmányirodák elérhetőségei és aktuális látogatottsága a következő linken érhető el:

https://www.wien.gv.at/verwaltung/meldeservice/stellen.html

A lakcím bejelentése mellett a kiköltözésünket követő három hónapon belül tartózkodási engedélyt (Anmeldebescheinigung) is igényelni kell. Ez viszont már egy kicsit keményebb dió. A tartózkodási engedély megszerzéséhez ugyanis meg kell felelni bizonyos feltételeknek: többek között igazolni kell a kinnt tartózkodáshoz szükséges jövedelmet (munkaviszonyból származó jövedelem, ösztöndíj), valamint az egészségügyi ellátás meglétét (EU-s TAJ kártya vagy kinnti egészségbiztosítás). Minden szükséges igazolást német nyelvre fordítva kell beadni, mely eléggé idő és pénzigényes folyamat, ráadásul maga az eljárási díj is további 30-50 EUR költséget jelent. Külön nehézség, hogy tartózkodási engedélyt csak egy helyen lehet igényelni (MA35: https://www.wien.gv.at/kontakte/ma35/), ezért általában egy fél napi várakozásra kell számítani, melynek végén végre kézhez kapjuk az oklevélre hasonlító letelepedési engedélyünket 🙂

Anmeldebescheinigung

Összességében elmondható, hogy érdemes tartani a határidőket és mindent pontosan intézni, ugyanis mulasztás vagy késedelem esetén pénzbírság jár, ráadásul a fenti dokumentumok hiányában nehézkes bárminemű ügyintézés, munkavállalás az országban. Habár a hazánkban sokat szidott bürokrácia mint látható itt is kísért, a megszerzett két dokumentummal most már legálisan élhetünk, tanulhatunk vagy dolgozhatunk Bécsben. Vienna waits for you! 🙂

Kategóriák: Ausztria

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük